Rozmaring - Rosmarinus officinalis
Az ókor óta megbecsült növény, de a XVII-XVIII. században vált igazán híressé, mint gyógynövény-csodaszer. A rozmaring népies neve: antosfű. Dél-Európában honos növény, amely nálunk is megterem, akár a kiskertek díszeként, akár cserépedényben nevelve. Latin nevéből adódóan a tenger harmatjának is nevezik.
A nevéből eredően, mediterrán származásánál fogva, a ködös tengerpartok közelében érzi igazán jól magát. Évezredekkel ezelőtt először tartósító hatására figyeltek fel. Ha a húst befedték vele, az tovább elállt.
Paracelsus a rozmaringot saját gyógyításának alapjául tekintette, Ő és kollégái igen nagyra becsülték. Használták: szem-, szív-, májbetegségek és fejfájás gyógyításánál is.
Az arab gyógyítók az emlékezet-, és a beszédkészség javítására, a görögök agyserkentőként használták.
A görög diákok rozmaring füzért hordtak a nyakukban, hogy így a lecke jobban megmaradjon az emlékezetükben. Még Shakespeare is utalt rá Hamlet című drámájában. Ofélia is egy rozmaring ágat tartott a kezében, és azt énekelte kedvesének:" Itt egy rozmaringszál az emlékezetre, kérlek rózsám, hogy jussak eszedbe".
A temetési szertartásoknak is szimbolikus része volt egy ág rozmaring, hogy a túlélők emlékezzenek az elhunytra. A rozmaringnak kámforos illata és halványkék virága van. A mediterrán tájat kedveli. A XVII-XVIII. században vált igazán híressé, mint gyógynövény, akkoriban csodaszerként árulták. A Magyar Királyné vizének is nevezték, mert alkoholos kivonata Erzsébet királynét kigyógyította a paralízises betegségéből. Akkoriban divatos illatszer is volt. Gyógyhatása miatt napjainkban is fontos helyet foglal el a természetgyógyászatban.
A friss rozmaringot, ha óborban érleljünk, kitűnő szíverősítő italt kapunk, amely kedvezően hat az alacsony vérnyomásra.
A rozmaring egy olyan gyógynövény, amely a konyhánkból, a fűszeres polcról sem hiányozhat és kozmetikumok fontos alapanyaga is. Különböző parfümökben, kölnikben, szappanokban, hajszeszekben /kopaszodásra/, krémekben, dezodorokban, és samponokban használják. Az olasz, a francia, és a spanyol konyha fontos fűszernövénye.
Hatóanyaga: illóolaj, cineol, borneol, csersav, keserűanyag, kevés saponin.
Gyógyhatása: serkenti a vérkeringést, az emésztést, jó hatással van az idegrendszerre, a nőgyógyászati panaszokra, köszvényre, bőrbetegségekre, kopaszságra, étvágyjavító, görcsoldó, immunmerősítő. Illóolaját reuma ellen is használják /bedörzsöléses módszer/.
Tea készítése
A teafűből egy kávéskanálnyit 2 dl forrásban lévő vízzel leforrázunk. 5 percig állni hagyjuk, és utána leszűrjük
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése